Növekszik a szamárköhögéses esetek száma

Szakmai cikkek

 

Míg a korábbi években legfeljebb egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig 2024 első negyedévben már 12 estet regisztráltak. A betegség ellen van védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.

A betegség alaptünete az elhúzódó, több mint két hete tartó köhögési roham, és az ezek következtében kialakuló hányás és szamárhangszerű légvétel. Ilyen esetben fel kell merülnie a szamárköhögés gyanújának. A fertőződést követően az egyhetes lappangási időszakban a betegség még nem jár tünetekkel. Ezután következik egy 1–2 hetes, orrfolyással, enyhe köhögéssel, többnyire láztalanul zajló szakasz, majd legtöbbször ezután lép fel a jellegzetes köhögés, ami akár 6 hétig is eltarthat. A csecsemők a köhögési rohamok különösen veszélyesek, mert emiatt apnoé is kialakulhat. Ilyenkor a gyerek nem vesz levegőt, így fulladás vagy szívleállás következtében akár halál is bekövetkezhet.
A családtervezés előtt állóknak javasolt beadatni felnőttként újra a védőoltást, és azoknak a nagyszülőknek is, akik családjában csecsemő él. A kisbabák ugyanis a védettség kialakulásáig magas kockázatnak vannak kitéve. A nemzeti immunizációs program részeként a gyerekek térítésmentesen kapják meg az oltást csecsemőként, majd az emlékeztető oltást másfél- és hatéves korban, végül hatodik osztályban. A védőoltás hatása körülbelül öt évig tart, így a gyerekek 17–18 éves korukig védettek maradnak. A felnőttek a háziorvossal írathatják fel, majd patikában vásárolhatják meg a vakcinát, hasonlóan az egyéb felnőtt korban alkalmazott védőoltások többségéhez. A védett korosztály is megfertőződhet a betegséggel, de náluk enyhe tüneteket okoz a szamárköhögés. Antibiotikummal kezelik, és legtöbbször a közvetlen családtagok kezelése is szükséges lehet annak érdekében, hogy a baktérium ne cirkuláljon a családban, hiszen a betegség nemtől és kortól függetlenül bárkire ragályos.

Forrás:                                                                                                                                                                                //semmelweis.hu/mediasarok/2024/szamarkohogeses-esetek-szama-hazankban/

error: Védett tartalom!